|
A Raziel név annyit tesz: "Isten az én
gyönyöröm." Egy héber hagyomány szerint nem sokkal azután, hogy Ádám
kiűzetett a Paradicsomból,. betegségbe esett. Raziel egy olyan könyvet
adott neki, amelyben szerepelt minden gyógynövény, az összes létező
betegség ellenszere. Lám. hogy szeretnek bennünket! Még itt sem volt a
betegség, s már megteremtődött a gyógyítás módja. Ebből is kitetszik, hogy
a teremtés céljai: tudás, törődés, egészség. Raziel arra ihlet, hogy
gyönyörűségünket leljük Isten megismerésében.
Raziel törődik velünk, ő hozza el nekünk a tudást, amikor spirituális
utunkon bizonyos titkokba ütközünk. Ilyen titok lehet például a testi
betegség oka, vagy az énromboló magatartásé, amelyet ki kell kutatnunk
ahhoz, hogy feltámadjon bennünk a vágy: birtokába jutni az egyetemes
igazságoknak és azokat megérteni.
Isten hatalma minden dolog megismerésére határtalan. A Szellem
mindannyiunkat közelről ismer, s lévén Ő a legfőbb Tudat, ismeri a bolygók
s csillagok számát is. Az emberi tudás és megértés viszonylagos,
tapasztalatunktól és tanulástól függő. Valaha azt hitték: A föld lapos és
a világegyetem középpontja. Balhiteink korlátot állíthatnak a tudás
áradata elé, amennyiben merev mintákat teremtenek, s ezek fátyolkén szűrik
ki vagy vonatják velünk kétségbe mindazt, ami hitünkkel nem egyezik.
Ezáltal nemcsak az igazságot tagadjuk, de önmagunk egy részét is, aminek
folytán eltompul belső hallásunk. Használd fel tanulmányaidat és
tapasztalataidat túlhaladott balhiteid leleplezésére. Légy bátor, lépj
akcióba, keresd meg ezek okát, hogy ily módon felszabadulj alóluk, és
magasabb érzelmi szintre juss.
Használd intuíciódat, hangolódj rá a tanítás mögött rejlő Magasabb
Tudatra, amely ellenállhatatlanul vonz téged. engedd meg gondolataidnak és
érzéseidnek, hogy erős rezgésbe hozzák agyadat és testedet. Engedd, hogy a
rezgés megnyissa szívedet, s te közvetlenül élhesd át azt a tudást,
harmóniát, igazságot, amelyre szükséged van ahhoz, hogy eljuss a teljes
magadra-ébredésig.
Kezdd azzal, hogy számba veszed azt a tudást, amelyet eddig felhalmoztál
munkatapasztalat, neveltetés, tréning, hobbik és más kedvtelések
alakjában. Tekintsd mindezeket előkészületnek isteni terved
beteljesítéséhez. Kérd Razielt, ő ihlessen zenével, költészettel, eredeti
ötletekkel, tiszta gondolatokkal. mielőtt összerakosgatod tervedet. |